Márciusi posztsorozatunkban bemutatjuk nektek, hogy Komplex Esélyteremtési Programunk porgramelemeiben mi történt ezalatt a közel 3 hónap alatt, illetve, hogy a következő negyedévbe milyen tervekkel vágunk bele. Elsőként Tanoda programunkról mesélünk.
A Tanodába jelenleg 52 iskoláskorú gyermeknek tart fejlesztő, felzárkóztató jellegű foglalkozást 14 önkéntesünk és 4 munkatársunk. Minden gyermek heti két alkalommal vesz részt kiscsoportos vagy egyéni alkalmakon. Ennek a megszervezése és kézben tartása persze óriási munka, de nagyon élvezzük, hogy minden délután óriási nálunk az élet.
Péntekenként megnyitjuk a Csoda-éttermet, melyben a gyerekek veszik fel a rendeléseket és készítik el egymásnak a finomabbnál finomabb uzsonnákat, így fejlesztve életvezetési kompetenciáikat is. A házifeladatok megírásán, az iskolai tananyag elsajátításán és a gyógypedagógiai fejlesztésen túl külön hangsúlyt helyezünk az idegennyelv tanulásra is. Jelenleg hatodik és hetedik osztályosok számára szervezünk angolcsoportot. Emellett továbbra is kiemelt helyet kap munkánkban a társasjáték pedagógia. Kiscsoportos foglalkozásainkon hetente új játékokat próbálhatnak ki a gyerekek.
A tanulási fókuszú foglalkozásokon felül szervezzük meg művészetterápiás alkalmainkat Bakti Éva művészetterapeuta vezetésével a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával. Ebben az évben eddig három ünnephez - a farsanghoz, a valentin-naphoz és a nőnaphoz -kapcsolódóan gyűltek össze a résztvevők, és az alkotás mellett, egy-egy kapcsolódó témakört is volt lehetőségük feldolgozni mélyreható beszélgetések formájában. Emellett négy pszichológus önkéntesünk játékos önismereti foglalkozások keretében foglalkozik a hozzánk járó gyermekek mentális jóllétének kérdésével.
Kollégáink mindezeken felül kiemelt figyelmet fordítanak az önképzésre, a szakmai kapcsolatháló fejlesztésére is. Február 5-én munkatársaink, önkénteseink, illetve a településen dolgozó egyéb szociális szakemberek részt vettek a Tanoda Platform Esélyegyenlőségi Képzésén, melynek keretében az oktatási szegregációhoz vezető mechanizmusokról tanulhattak. Illetve február 16-án a “Merre tovább tanodák?” címmel megrendezett Tanodaplatform Konferencián lehttünk ott, melynek keretében a tanodák jövőjével kapcsolatban hallgathattunk meg izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat, valamint volt lehetőségünk a témáról együtt gondolkodni más intézmények képviselőivel is.
A tavasz és a nyár szintén számos izgalmat tartogat majd számunkra. Tanodásaink számára két napközis és egy elutazós tábort tervezünk. Szeretnénk megismételni a tavalyi évben olyan nagy sikert arató külföldi önkéntesek bevonásával megvalósuló táborunkat, egy kézműves alkotótábort is szervezünk valamint ha lehetőségeink engedik újra elvisszük a gyerekeket a Balatonra.
Ha megfogott téged tanodai munkánk, és támogatnád terveink megvalósulását, jelentkezz hozzánk önkéntesnek vagy támogass minket egyszeri vagy rendszeres pénzadománnyal.



